41.rész
Elenával már majd nem haza értünk, mikor megszólalt a telefonom. Picit megugrottam, mivel megijedtem, elővettem és láttam, hogy egy üzenetem jött.Feladó ismeretlen volt. Megnyitottam és ez állt benne :
Megtalállak !
Mi után elolvastam, egyszerűen megállt bennem az ütőér. A táskám kiesett a kezemből. Erre Elena hátra fordult és csak annyit látott, hogy a földön fekszem. Oda rohant hozzám.
- Jessie! - elkezdte az arcomat picit ütögetni, hogy felébredjek. Ugyanis elájultam, sokkot kaptam. Lassan kinyitottam a szememet.
- Mi történt? - Elena kétségbe esetten kérdezte. Oda adtam neki a telefonomat, hogy olvassa el amit én olvastam.
- Kiírta?
- Az az ember aki megölte az édesanyámat, Rick volt az.
- Nem, az nem lehet. Biztos vagy benne?
- Ki más akarna megtalálni?
- Igaz, csak Ő. - közben összeszedtem magamat.
- Most mit csináljunk?
- Fogalmam sincs, hisz a számát se tudjuk. - mondtam. Teljesen be voltam szarva. Hogy miért nem tudták, akkor régen elkapni a zsaruk, ja persze mert a sok haverja segített neki és túl jártak a zsaruk eszén. Ki tudja, hogy most hol van. Lehet,hogy itt van Londonban?! Nem az nem lehet, hisz nem tudja, hogy itt vagyok. Vagy mégis?! Rettentően félek.
- Jessie.
- Igen, mi? Bocsi elgondolkoztam. - mondtam Elenának. Ugyanis, haza értünk, a cuccainkat bevittük, gyorsan összepakoltuk a sulis dolgainkat és elindultunk a suliba. Kezembe vittem a trófeát, hisz az igazgató kérte, hogy, ha megnyerjük, hadd tegye ki a vitrinbe a suli folyosóján. Az a folyosó a győztesek folyosója lett, hisz ott van kirakva mindenféle, kupa, trófea, érem és egyéb kitüntetések.
***
A suli kapun átlépve, mindenki minket nézett. Kellemetlen érzés volt, mikor egy-egy csoportra néztem és elkezdtek sugdolózni, úgy, hogy közben rám néztek.Több mint valószínű, hogy akkor rólam beszélhettek. Néhány ember oda jött gratulálni, csak azt nem tudtam, hogy kicsodák, hisz egyiket se ismertem, sőt volt olyan akit még életemben nem is láttam a suliba. De ennek ellenére jól esett, hogy engem is emberszámba vesznek, nem úgy mint, mikor először átléptem a suli kapuját. Elenával elváltunk, hisz külön osztályba járunk. Az osztályterembe belépve, elkezdtek tapsolni az osztálytársaim, még az a három ribi is. Már bocsánat a kifejezésért, de azok. Mindenki oda jött gratulálni, de persze elsőként az osztály három gráciája.
- Nagyon csinos voltál. - nyávogta az egyik.
- Az ám, de még a pasi milyen jó volt akivel táncoltál. - nyáladzott a második.
- Bocs, hogy eleinte bunkók voltunk, nem akartunk rosszat. - azzal a cincogós hangjával mondta a harmadik. Én csak forgattam a szemeimet és inkább nem szóltam semmit sem. Hanem csendben a helyemre mentem és leültem. Gondolkozni kezdtem.
Máris, ha valaki megnyer valamit, vagy híres lesz vagy egy gazdag családba kerül már is mindenki vele akar barátkozni. Elég érdekes. Amég egy senki voltam levegőnek néztek, most, hogy megnyertem a táncversenyt már is itt puncsolnak nekem. Szánalmasak! Nem felejtettem el azt a sok rosszat amit velem tettek, azt hiszik, hogy bevettem a süket dumájukat. Hát egy frászt! Soha nem is voltunk jóban, és soha nem is leszünk, ők csak érdek barátok. Csak azért vannak ilyen jóba mert mind a hárman gazdagok, csak a pénz nem boldogít. De ők tudják engem nem érdekelnek, magas ívben leszarom őket!
***
Már javában ment az óra, mikor kopogtak az ajtón. Az igazgató titkárnője dugta be a fejét.
- Elnézést a zavarásért. Az igazgató úr Jessie Morgan-t kéreti az irodájába. - a tanár rám nézett utalás képpen, hogy menjek.Összeszedtem a cuccaimat, hisz ki tudja, hogy meddig dekkolok ott el. Más esetben, ha az igazgatóiba hívatnak valakit az csak rossz dolog lehet, de jelen esetben tudtam, hogy miért hívat. Az iroda előtt megálltam és bekopogtam és benyitottam.
- Jaj, Jessie már vártalak ülj csak le. - felettébb boldogan mondta. Az egyik széken Jack már ott ült. Helyet foglaltam én is.
- Gratulálok! Büszkeséggel tölt el, hogy a mi iskolánkból táncoló pár jelen esetben ti, megnyertétek a versenyt. Nos a trófeát elhoztátok, ahogy kértem?
- Persze. - feleltem és oda adtam.
- Igyekezni fogunk. - Jake hatalmas mosollyal felelte.
- Remek. Most pedig menjetek Isten hírével. - elköszöntünk és a folyosóra kiérve, mikor megláttak minket az emberek ugyanis már kicsengettek, mindenki elkezdett tapsolni, fütyülni. Nekünk szólt pontosítva, hogy megnyertünk egy igen híres táncversenyt. Melegség járta át a szívemet, az emberekből áramló szeretett felénk, a szívemig hatolt. Hogy igen, emberszámba vesznek, felnéznek rám, örülnek annak amit Jacke-kel együtt elértünk és ami a legfontosabb, hogy elfogadnak. Igen ez volt az a pillanat, mikor éreztem, hogy befogadtak maguk közé, elfogadtak úgy ahogy vagyok, elismernek és abban a pillanatban egy láthatatlan lányból, akin mindenki átnézett, lettem valaki, és ezt az érzést senki sem tudja el venni tőlem. Attól a pillanattól kezdve a nevemet a fejükbe vésték. Csodálatos érzéssel töltött el az elismerésük, holott tudtam, hogy, ha nincs ez a verseny, ha nem nyerjük meg, akkor ez nem történik meg és továbbra is csak egy kis szürke egér maradtam volna. Erre mondják, hogy nincsenek véletlenek és okkal nyertük meg a versenyt és okkal történt minden. Hogy egy csöppnyi boldogság jusson nekem az életből a sok szenvedésem után. Ehhez a boldogsághoz hozzá járult Elena, Harry a fiúk, Jack és most a többi embertársam.
Még sem olyan rossz az életem,mint, ahogy gondoltam. Amég van minek örülni, addig semmi gond.
8 tetszik és 3 komi után hozom a 42. részt. (:
